„Az edzői pályafutásom kezdetekor nem találtam olyan szoftvert, amellyel az általam elképzelt labdarúgás eseményeket (gyakorlatok, edzések, játékhelyzetek) megfelelő módon és minőségben tudtam volna ábrázolni. Ezért 2009-ben úgy döntöttem, hogy „saját kézbe veszem a sorsomat” és Kiss Miklós programozó matematikus segítségével elindítottam egy szoftver fejlesztést, amelynek az elsődleges kezdeti célja a gyakorlattervezés volt, piktogramok segítségével.
Később a fejlesztést 2011-ben Radics Péter mérnök informatikus vette át, aki jártas volt a 3D modellezésben, így lehetőség nyílt a 2D-s eseményeket a 3D-s térbe integrálva a szoftver funkcióit kibővíteni. Számos 3D objektumok (játékos, vonalak, eszközök) fejlesztése, labdarúgás szakmai ötletek beépítése történt meg.
Közel 9 év „lassú” fejlesztés után, 2018-ban úgy láttam, hogy a szoftver minősége elérte azt a szintet, hogy már az edzők körében be tudjuk mutatni, és így elindult a tesztelés folyamata Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia és MTK Hungária FC utánpótlásánál.
Még ebben az évben céget alapítottam, Péterrel együtt, My Soccer System Hungary Kft. néven. További forrás bevonása miatt a szoftver prototípusával jelentkeztünk a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.-nél, ahol StartUp cégként, már két támogatási cikluson vagyunk túl.
2019-ben júliusában piacra léptünk és megkötöttük az első szerződésünket a Ferencváros utánpótlásával.
Az év második felében folyamatosan bemutatókat, oktatásokat tartottam különböző egyesületeknél, de közben a fejlesztés sem állt meg, oktató és dokumentáló modulok kerültek beépítésre.
2020 év elején további hosszútávú szerződéseket kötöttünk a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, MOL Fehérvár FC és Újpesti Torna Egylet egyesületeknél. A felsőfokú labdarúgó edzőképzésben is jelentős részt vállaló Testnevelési Egyetemmel kötött megállapodásunk következtében, a szakedző képzésből kikerülő edzők, már a tanulmányaik megkezdése pillanatától megismerkedhetnek a szoftverrel..
A program nem csak az utánpótlásban szereplő edzők számára jelent hatalmas segítséget. Ezt igazolja az is, hogy a 2019-2020-as évben a magyar Nemzeti Bajnokság osztályában szereplő profi klubok, úgymint MOL Fehérvár FC, MTK, Vasas, Debrecen, ZTE vezető edzői is ezt használják.
Visszatekintve a 11 éves fejlesztési ciklusra, a célom mintsem változott, csak kiterjesztésre kerül a labdarúgás szakmai közössége számára: olyan informatikai rendszer biztosítása, amely segítségével magas minőségben támogatott a labdarúgásban résztvevő, – nemzeti szövetségek, klubok, oktatási intézmények és az egyéb, labdarúgáshoz köthető szervezeteknél, – dolgozó edzők szakmai munkája. A mérnöki, illetve rendszerben történő gondolkodásom ebben a programban megnyilvánul, de maga a szoftver nem lehet cél, csak egy segédeszköz a probléma megoldásához, mely felhasználásával megtervezhetjük a hétköznapok győzelmeit!” (Kólya Zoltán)
Ügyvezető igazgató, alapító, tulajdonos
Műszaki igazgató, alapító, tulajdonos
Mentor, tulajdonos
Ügyfélkapcsolati vezető
Kiss Miklós (programozó)
Sarkadi István (designer, programozó)
Király Gergő (designer)
Tohai Zsolt (desiner)
Németh Attila (marketing)
Szabó György (web fejlesztő)
Juhász Tibor (labdarúgás szakértő)
Kvanduk János (labdarúgás szakértő)
Schmal Béla (tesztelő)
Lednitzky András (labdarúgás szakértő)
Pintér Tamás (labdarúgás szakértő)
Lerch András (német fordítás)
Boris Draskovic (szerb fordítás)
Szénay Péter (cseh, szlovák fordítás)
Penta Lingua Fordító iroda
Szabó Béla (Smax, Designer)
Nagy Zoltán (Hiventures)
Petry Csaba (tesztelő)
Vitelki Zoltán (labdarúgás szakértő)
Róth Antal (labdarúgás szakértő)
Demeter Henrietta
Lörincz Zsolt (promóciós zene)